Bajban az ukrán vezetés – zsebükbe kell nyúlniuk Trump miatt
Saját fejlesztésű rakétával támadnák Moszkvát.
Saját fejlesztésű rakétával támadnák Moszkvát.
Az Sz–500-as Prometej rakéta- és légvédelmi rendszer első egysége hadrendbe állt Oroszországban, amely Moszkva szerint a világűrből érkező fenyegetések elhárítására is alkalmas.
Az új orosz közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákat már tömegesen gyártják.
A repülőgép az orosz állam hivatalos delegációinak szállítására használt kormányzati flotta egyik tagja.
Védelmi fejlesztések váltak szükségessé.
Az amerikaiak által készített M1A1 Abrams harckocsi egyik példányát egy orosz hadipari üzembe vihették.
Az ukrán elnök azzal vádolta meg szombaton a szlovák kormányfőt, hogy az orosz elnök utasítására második energiafrontot nyitott Ukrajna ellen.
Az orosz Nyomozó Bizottság szerint a férfi- akit elfogtak- bevallotta, hogy ő követte el a gyilkosságot az ukrán titkosszolgálatok megbízásából.
Felrobbantottak egy fontos orosz tábornokot Moszkvában, amit azóta magára vállalt az ukrán biztonsági szolgálat.
„Egy orosz tábornok megölése Moszkvában annak a jele, hogy ez a háború nagyon is valóságos és nagyon is közel van otthonaikhoz” – olvasható a BBC tudósításában.
Folyik a hatalomátvétel.
Furcsa a magyar fülnek ezt hallani.
Egyre aggasztóbb az oroszok „különleges hadművelete”.
„A német szociáldemokraták és a kereszténydemokraták is háborúpárti álláspontot képviselnek” – emelte ki a biztonságpolitikai szakértő.
Lehet, még ezt is megérjük, és akkor lehet összevetni Brüsszelt és Moszkvát.
Így épült fel a Lajka-mítosz, bélyeggel, csokival és balladával.
A robbantásban megsebesült egy hatéves kisfiú is.